Egy nap Magyarországért – Trianon gyógyítása
Június 4-5-én került megrendezésre a trianoni békediktátum 90. évfordulóján, Várpalotán az évek óta hagyományos megemlékezés. A péntek este és szombat egész napja adott lehetőséget a csonkított haza előtti tiszteletadásra.
1920. június 4. „Megkondultak a harangok. Előbb Pesten, aztán az ország többi területén is elterjedt a hír… Két órán át tartott a harangzúgás. Az egész ország területén zúgtak a harangok. Budapest gyászba borult, az emberek feketébe öltöztek. Gyászlobogók lengtek mindenhol.” Harang zúgott Várpalotán is a tragikus diktátum aláírásának az időpontjában, kilencven évvel később. A Trianon Múzeum városában évek óta megkoszorúzzák ilyenkor a múzeum előtt álló keresztet, amelyen ez a fájdalmas mondat áll: Népek Krisztusa Magyarország.
Június 5-e, szombat egész napja az országcsonkításra való fájdalmas emlékezéssel telt, de, ahogy a rendezvénysorozat címe is mutatja – Egy nap Magyarországért – Trianon gyógyítása – felnézhetünk, előre léphetünk, és gyógyíthatjuk a nagy Magyarországon ejtett sebet. Június 5-e délelőttjén a fiatalok történelmi versenyen ismerkedhettek az 1920-as évek Várpalotájával, a Thuri-várban pedig értékes konferencia zajlott, amelyen szakértők tartottak előadást az elszakított magyar területekről. Halász János, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium államtitkára és dr. Szabó Pál Csaba, a Trianon Múzeum Alapítvány elnöke nyitotta meg az előadássorozatot. A délután Németh Árpád polgármester köszöntőjét követően megemlékező beszédekkel, megindító verses-zenés műsorral telt, öt kiállítás nyílt meg a múzeumban a trianoni évfordulón, és leleplezésre került Szervátius Tibor alkotása. A Történelmi Zászlók Találkozóján a hatalmas zászlórengeteg a Magyar Honvédség Légierő Zenekarával, lovasokkal, hintóval kísérve érkezett meg a Felsővárosi Kvártélyba, ahol még folytatódott a trianoni megemlékezés irredenta dalok megszólalásával.
A megemlékezés Várpalota Város Önkormányzata támogatásával, a Trianon Múzeum Alapítvány, a Szindbád Nonprofit Kft. és a Palotai Turul Társaság szervezésében zajlott.

