Megemlékezés az aknavető robbanás áldozatairól

1994. július 25-én, 13 óra 25 perckor, kiképzés közben történt a tragikus robbanás a várpalotai lőtéren, amely során Kránitz Antal százados, aki mint lőtérellenőrző tiszt teljesített szolgálatot, Pleszkán Károly őrmester, Tordai Tibor és Papp László honvédek hősi halált haltak, heten pedig megsebesültek.

Azóta minden évben megemlékeznek a Kossuth Laktanyában és a Csörlőházi lőtéren felállított emlékműveknél, hogy tisztelettel hajtsanak fejet a balesetben elhunyt katonák előtt. Idén, július 23-án, Vokla János alezredes, az MH Bakony Harckiképző Központ parancsnokhelyettese tartott ünnepi beszédet a laktanyában, és dr. Lovasi Gábor nyugállományú ezredes, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége tanácsadó testületének tagja a Csörlőháznál mondta el megemlékező gondolatait.

A Kossuth Laktanyában létesített emlékmű tartalmazza a gyilkos fegyvert, azt az aknavetőt, amellyel a tragikus végű kiképzés során végrehajtották a lő feladatot, és a felrobbanást követően a súlyos sérüléseket okozta, és kopjafa szimbolizálja a balesetben meghalt személyeket. Az emlékműveket megkoszorúzták: Talabér Márta országgyűlési képviselő nevében Németh Árpád polgármester és Jákli Tivadar képviselő, Várpalota Város Önkormányzata nevében Németh Árpád, MH BHK, Kránitz Antal posztumusz őrnagy özvegye és családja, BEOSZ, Gábor Áron Nyugállományúak Klubja, Komárom megyei Nemzetőrség, Veszprém megyei Nemzetőrség, Képesség- és Tehetségfejlesztő Magániskola, Bányászhagyományok Ápolásáért Egyesület, Bányász Nyugdíjas Klub és szakszervezet, Szent Donát Borrend, Honvédség és Társadalom Baráti Kör, Nyugállományúak Székesfehérvári Klubja, Bakonykúti Baráti Kör, valamint a Vitézi Rend képviselői.

Adassék tisztelet az elhunytaknak!

Címkék:
br />Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Megemlékezés az aknavető robbanás áldozatairól bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. SZEPESI IMRE hozzászólása:

    ANNO ANNAK IDEJÉN ÉN IS AZ EGYIK SÉRÜLTJE VOLTAM A ROBBANÁSNAK. BAL LÁB TELJES ELVESZTÉSÉT SZENVEDTEM 19 ÉVESEN.
    2-3 ÉVIG MÉG A HONVÉDSÉG FOGLALKOZÓT VELEM ,LÁTOGATTAK. SEGÍTETTEK .DE AZ UTÓBBI TÍZ ÉVBEN MÁR NEM.
    2011-BEN MAJDNEM ELVETTÉK A HAVONTA JÁRÓ KÁRTÉRÍTÉS FELÉT AZZAL AZ INDOKKAL HOGY EGY 37 ÉVES KŐMŰVES (AZ VOLT A SZAKMÁM )NEM KERESS ANNYIT AMENNYIT ÉN MOST KAPOK.

    “19 ÉVESEN FÉL LÁBBAL A KATONASÁGTÓL LESZERELNI EGY ÉLMÉNY VOLT. “

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>