Mátyás király mondák

Várpalota várai I

Márkus szekrénye

Lehet, hogy az egyik vadászi lakomán, vagy más, királyi pompával rendezett palotai lakomán történt, hogy Márkus, a király bolondja ellopta Mátyás aranyserlegét. Márkus annyira – akárcsak Mátyás hollója – nem bírt ellenállni a fényes tárgyak varázsának. (A király tudósai szerint kleptomániás volt.)

Szóval hiába kívánt egy jót inni Mátyás király a serlegéből, azt nem találták sehol. Felfordították az egész palotát, de a serleg nem került elő.

Amikor ezt jelentették, Mátyás mindjárt sejtette, kicsoda tüntette el a serlegét:

- Hívjátok elő Márkust!

Hozták a bolondot nyakon fogva.

- Jaj, kegyelem árva fejemnek! Kegyelmezz nekem, felséges királyom!

- Nincs kegyelem, bolond! Hol az aranyserlegem? Hová dugtad?

- A szekrényembe – nyögte ki Márkus ijedtében.

- Hozd elő azonnal!

- Jaj, azt nem lehet, felséges királyom.

- Hogy-hogy nem lehet? Hozzátok tüstént ide Márkus szekrényét!

- Azt nem lehet, felséges királyom, mert az én szekrényemet bizony nem tudja megmozdítani még Kinizsi uram se.

- Hallod ezt, Kinizsi Pál? – fordult a király erős emberéhez.

- Hallom, felséges uram. Adj parancsot, s én idehozom azt a szekrényt! – dörögte Kinizsi.

- Azt szeretném én látni! – rikácsolt szokásos pimaszságát visszanyerve Márkus.

Mátyás nevetve csóválta a fejét, s indulásra készen fordult a bolondhoz:

- Vezess bennünket a szekrényedhez!… Jaj neked, ha nem igaz, amit mondtál!

Márkus vakarni kezdte a fejét:

- Csak az a baj, a szekrényem nem a palotában van.

- Induljunk, bolond! Ne tétovázz!

- Most már nincs visszakozz! – mordult rá Kinizsi is.

Nagy meglepetésükre Márkus a Várvölgybe vezette a társaságot. Már Bátorkő várát is elhagyták, zordon sziklafalak, s százados faóriások árnyékában vitt az útjuk.

- Hová viszel bennünket, bolond?

- A szekrényemhez, uram. Mindjárt odaérünk.

Palotától két óra járásnyira, a Fajdas mögötti nagy hegy egyik sziklaodújában volt az aranyserleg. Tehát ez a hegy volt „Márkus szekrénye”.

Most Kinizsi uramon volt a fejvakarás sora, mert a hegyet ő sem bírta megmozdítani.

Mátyás jót mulatott az eseten. Azóta nevezik Márkus szekrényének a hegyet.

www

Inota neve

A baglyasi dűlőutakon mentek Inota felé, dombra föl, dombról le. El is fáradtak, mire az inotai templom alá értek. Tiszta vizű patak folyt itt a szűk hegyszorosban, s lejjebb vízimalmok kerekét forgatta.

- Na, legények – mondta Mátyás -, megállunk itt egy nótára. Pihenjünk egyet!

Leültek a patakpart selymes füvére halk nótaszóval. Mátyás pedig – még a baglyasi bor hevétől buzgón – belevéste egy sziklatömbbe: „ I.nota „

Mire végzett, társai már álomba zuhantak. Szuszogásuk oly álomba hívó volt, hogy ő is közéjük dőlt.

Egyszerre ébredtek, s ültek föl a templom harangszavára.

Friss mosollyal bámultak egymás naptól aranyló képébe, s Mátyás megszólalt:

-        Na legények, máskor is megállunk itt egy nótára!

Egyes inotaiak szerint innen ered a falu neve.

www

Az inotai nagy dugó

Az valószínű, hogy ha nem ekkor hát máskor, de Mátyás többször megfordult cimborái és víg nótái kíséretében Inotán. Egyszer egymagában jött el ide, álruhában, s az Inotai-szorosban a patak folyásával ellenkező irányba haladva fölment az eredetig, vagyis a Tófői-forrásokig.

Az egyik molnárnak föltűnt a vízparton kószáló, nézelődő ember, s megszólította. Szóba elegyedtek. Mátyás megkérdezte a molnárt, hogy miért nem torlaszolják el a szorosnál a patak vizét. Ugyanis, ha ezt megtennék, a szoros mögötti völgyteknőben egy nagy tó keletkezne.

- Nagy dugó kéne ahhoz, uram – felelte a molnár, s fejcsóválva dolga után nézett.

Mátyás is elindult haza, de nem hagyta nyugodni a „nagy dugó” ötlete.

Másnap aztán magával vitte mérnökeit és mestereit, s megparancsolta nekik, hogy az Inotai-szoros északi nyílásánál építsenek völgyzáró gátat, a közepében egy nagy dugóval.

Az ácsok által készített nagy dugó leeresztésével eltorlaszolták a bővizű források lefolyását, s hamarosan egy nagy tó tündökölt az Inotai-szoros mögötti tómederben. A nagy dugó fölemelésével lehetett vizet ereszteni az inotai patakba.

Az inotai molnárok hálásan köszönték Mátyás királynak Inota tavát, mert a patakvíz szabályozásával malmaikat akkor működtethették, amikor szükséges volt.

www

Bánta neve

Inota ugyan Mátyásnak köszönhette tavát a néphit szerint, ám Mátyás király igazán kedvelt tava mégiscsak Öskü közelében, Bántán volt. Ebben az Öreg Futóné és a Bérhegy lábánál elterülő nagy völgyteknőben is bővizű források fakadtak, s a nép tudomása szerint itt már Mátyás király korában is létezett egy nagy tó.

A környék török pusztítás után ide telepedett, új lakosságának a fantáziáját nemcsak Inota elnevezése, de Bánta elnevezése is erősen foglalkoztatta. Józan eszükkel aztán hamarosan megfejtették ezt a szót is: Én bántam, te bántad, ő bánta…

- Ki bánta?

- Természetesen Mátyás király bánta… Nagyon bánta…

- Vagy ha nem ő, a felesége, Beatrix bánta.

Hogy mit bántak, arra több mondát is tudnak.

www

Mátyás gyűrűje

Egy nyári hajnalon korán megébredt Mátyás Bátorkő tornyában. Fölkeltette hát néhány vadászcimboráját, s fölkapaszkodtak a vár fölötti erdőbe. Rövidesen a Fajdas nevű hegy oldalában riasztgatták a fajdkakasokat és fajdtyúkokat. Ám ez alkalommal nem szegődött melléjük a vadász-szerencse.

Közben följebb-följebb lobbant a Nap az égen, s rekkenő hőség támadt. Mátyás és társai izzadtak erősen. Ahogy így bóklásztak, egyszer csak Mátyás király udvari bolondja, Márkus megbotlott egy kőben, és hasra esett. Erre a társaság nevetésre fakadt. Márkus föltápászkodott, s miközben ruháját leporolta, rájuk förmedt:

- Rajtam röhögtök, pedig ti vagytok a sült bolondok.

- Miért, Márkus? Miért? – kérdezte Mátyás mosolyogva.

- Mert itt süledeztek a pokoli forróságban, ahelyett, hogy Bántán hűtőznétek a tóban.

- Igazad van, Márkus! Gyerünk fürödni Bántára! – adta ki a parancsot Mátyás.

Azzal a társaság nekilódult a lejtőnek, s csak a tó partján álltak meg, hogy lehányják magukról ruhájukat.

Mátyás királynak volt egy kedves aranygyűrűje. Lehúzta az ujjáról, a part egyik lapos kövére helyezte, s aztán: Be a vízbe!

Jó messze beúszott Mátyás a tóba, s ahogy megfordult és úszott kifelé, látja ám, hogy egy nagy fekete holló száll le a lapos, parti kőre. A madár egy kis ideig nézte Mátyást, majd csőrébe kapta Mátyás ékes aranygyűrűjét, s huss! Elszállt a Bérhegy erdejébe.

Mátyás partra érve, bánatosan ült le a kőre, sajnálta kedvenc gyűrűjét, „bánta”, hogy levette.

Hát ezért hívják Bántát Bántának…

Mátyás társai is látták az eseményt, s próbálták vigasztalni a királyt: – Majd megfogjuk azt a hollót!… Visszaszerezzük a gyűrűt!… – Annak ugyan bottal üthetjük a nyomát – felelte Mátyás.

- Hacsak le nem rajzoljuk! – vágta rá Márkus.

- Ezt hogy gondolod, bolond? – kérdezte tőle a király.

- Hát rajzoltasd bele a címeredbe a hollót a gyűrűvel! Így örökös szolgád lészen – javasolta Márkus.

- Igazad van, bolond… – vigasztalódott meg kissé Mátyás.

Ezért került Mátyás király címerébe a holló a gyűrűvel.

www

A palotai varga

Egyszer, ahogy Mátyás király a Bakony erdeiben vadászgatott udvari népével, valami sebes lábú őzike elcsalogatta egész a palotai határba. Hanem ott aztán úgy nyoma veszett, mintha a föld nyelte volna el, pedig hat hajdú tizenkétfelé szaladt utána.

- Sose hajszoljátok szegény párát – hívta őket vissza a király -, inkább keressetek valami szép gyepes helyet, hol a délebédet elkölthetjük.

No, a palotai erdőkben nem nagyon kellett keresni a gyepes helyet.

- Itt telepedjék meg, uram király – jelentette az egyik vadász -, mert itt zöld bársony az abrosz.

- Jobb helyet tudok én ennél – mondta a másik -, mert ott zöld selyemsátor is van a zöld bársonyabrosz felett: öreg bükkfák hűvös sátra.

- Térdig érő fűben, topolyafák alatt, nefelejcsringató csörgő patak szalad – hívogatta a királyt a harmadik.

- Mindnyájánál különb hely az, amit én találtam! – szaladt oda lihegve egy öreg csatlós. – Gyere, uram király, csodát látni: térdig érő havat nyáridőben.

- Káprázott a szemed ebben a nagy melegben – nevetett a király, de azért csak megindult az öreg csatlós nyomában csodát látni.

- No, nézze meg fölséged ezt a nagy halmot, tövétől hegyéig tele van friss hóval.

Azzal lehajolt az öreg, belemarkolt a szép fehér hóba, de jajgatva kapta vissza a kezét, mert mind telemaradt a tenyere tüskével.

- Juj, ilyen havat se láttam még életemben!

Nem is hó volt, hanem virág. Menyasszonyruhás galagonyabokrok meg kökénybokrok nőtték be az egész halmot, de olyan sűrűn, úgy egymásba fonódva, hogy nem eresztették maguk közé az embert.

Mátyás úgy rajta felejtette a szemét a virágtengeren, hogy eszibe se jutott többet a délebéd. Pedig az udvari szakács a nefelejcses patakparton ugyancsak bontogatta kifelé a tarisznyából a fácáncombot.

- Ráérünk arra, szolgám – legyintett a király -, előbb megnézzük, meg lehetne-e úszni ezt a virágtengert.

Megkerülték a halmot, s a másik oldalon csakugyan találtak egy keskeny gyalogösvényt. A nagy fehérségbe, mint valami fekete kígyó, csavargott föl a domb tetejére. Ott végződött egy düledező sárkunyhó füves küszöbénél.

- Soha ilyen szépet! – mondta a király, ahogy körülnézett a tájon. – Ezt a helyet az Isten is arra teremtette, hogy én itt palotát építtessek magamnak. Éppen ennek a bagolyfészeknek a helyére.

- Hohó, vadász úr – dörmögött vissza valami haragos hang -, csak a maga portáján parancsolgasson kelmed! Már itt csak én leszek az úr.

Azzal nagy csikorogva kinyílik a fakilincses ajtó, és kigurul rajta egy töpörödött kis ember, akinek majd nagyobb volt fehér szakálla, mint ő maga. Bőrkötő előtte, tátott szájú csizma a kezében, azzal hadonászik rettentő mérgesen a király előtt.

- Míg én élek, egy nádszálat se visztek el a gunyhómból! Annyi nekem ez a bagolyfészek, mint a királynak Buda vára, atyámfia!

Az udvari cselédek már a kardjukhoz kapkodtak, Mátyás meg tettetett bosszúsággal förmedt rá a csupa szakáll kis emberre:

- Tudod-e, kivel beszélsz, hé?!

- Tudja a macska. Majd megmondod, ha akarod.

- Én Mátyás vadász vagyok – mondta a király.

- Isten éltessen – felelte foghegyről a kis ember -, én meg Tamás varga vagyok.

- Én a király jó pajtása vagyok – fűzte tovább a szót a király -, én adok neki tanácsot, ő ád nekem kalácsot.

- Az is szép mesterség – vonogatta a vállát a gazda -, én meg a palotai varga vagyok. Én foltozom meg a palotaiak csizmáját, s ők tartanak el engem kenyérrel. Nézd meg, ha nem hiszed!

Azzal előrántott a bőrkötője alól egy nagy karaj fekete kenyeret, mire a király elmosolyogta magát.

- Látod, Tamás varga, ha nekem adod a gunyhódat, kapsz érte száz aranyat. Abból olyan úr leszel, hogy mindennap kakastejes cipót ehetsz.

- Tartsd meg a száz aranyadat – rázta meg a fejét Tamás varga. – Nem eladó a gunyhó ezerannyiért se!

- Ha nem adod szépen, elvesszük csúnyán – legyintett a király. – Csak egyet hunyorítok, s olyan palota lesz a helyén, hogy belefájdul a nyakad, mire fölér a tekinteted a tornyára.

Az egyik vadász csakugyan emelte is már a lándzsáját a gunyhó korhadt szarufájára, de a kis varga úgy ugrott neki, mint a hörcsög.

- Azt szeretném én látni, hogy ki merne csak egy ujjal is hozzányúlni! Majd megtaníttatom én az emberségre! Van ám még ebben az országban tenálad nagyobb úr is, Mátyás vadász!

- Ugyan úgy-e? Ki volna az, te földhözragadt varga?

A kis ember megemelte báránybőr sapkáját.

- Igazságos Mátyás király!

Az udvari emberek elmosolyodtak, a király pedig félrefordult, hogy a meghatottságtól könnyes szemét meg ne lássa a palotai varga. Kisvártatva megint odaállt Tamás varga elé.

- Ejnye, ejnye, jó ember, hát csak nem adod nekem jó szóért se a házacskádat?

A Tamás varga képit egyszerre elöntötte a jókedv. Akkorát csapott a király tenyerébe, hogy csak úgy hajladozott bele a kis ház.

- Hát már hogyne adnám jó szóért, atyámfia? Csak az a kár, hogy mindjárt az elején nem azon kezdted.

Így vette meg Mátyás király a palotai varga házát jó szóért. S építtetett a helyére olyan kastélyt, hogy nem volt párja az országban. Márványoszlopai, tükrös tornáca, kilencvenkilenc szobája.

Azazhogy száz volt biz annak: a századikban Tamás varga szabta Mátyás királynak az ünneplő csizmákat. Mert udvari fővarga lett a palotai vargából.

A palotai határban ma is megvan még egy-két köve Mátyás király kastélyának. S tövükben ma is virágzanak a kökények és a galagonyák, s el-elbólogatnak bokrétás fejükkel, mikor az erdők szellője mesélget nekik az igazságos Mátyásról.

www

Mátyás lakodalma

Persze a legényéletnek is vége szakad egyszer. A királyi kujtorgás helyébe a dinasztia-alapítás gondja lép. Királyi kötelesség ez. Egy király nem lehet agglegény, de még özvegy sem.

Hollós Mátyásnak is asszony után kellett néznie. Rangjához illő asszony után.

Mentek a követek Itáliába a menyasszonyért, Beatrixért. Nagy pompával hozták Magyarországra. Ki volt már tűzve az esküvő napja is, helye is. Székesfehérvárott, az királyi székvárosban.

Mátyás udvari krónikása, Bonfini szerint a király oly izgatott lett, hogy nem volt képes bevárni Beatrixot Fehérvárott, elébe ment a csóri határig. Bonfini mester valószínűleg rosszul emlékezett a dologra, mert Mátyás bizony elébe ment Beatrixnek Palota váráig.

Itt találkoztak először, sőt a lakodalom is Palotán zajlott a királyi pár óhaja szerint. Jól emlékeznek erre a palotaiak, hiszen ők is készültek a lakodalomra. Vitték a király elé ajándékaikat.

Az egyik szegény mészégető felesége utolsó tyúkját vágta le, s levest főzött belőle a lakodalomra. Mikor a levessel a király elé járult, az nagyon meghatódott. Meg is parancsolta, hogy annyi aranyat adjanak a szegény asszonynak, ahány pici, aranyló zsírkarika ragyog a levese tetején.

A lakodalomra a palotai varga is készített egy szép pár csizmát a királynak. Amikor Mátyás király lábai elé tette a remekbe szabott, szattyánbőr csizmát, annak mindjárt kedve szottyant fölhúzni az ajándék lábbelit.

Igen ám, de a csizma ki volt tömve szalmával.

- Hát ezt a sok szalmát minek raktad bele?

- Hogy meg ne törjön a szára, felséges királyom.

- Na, szedd csak ki belőle!

A király azután fölpróbálta a csizmát, s le sem húzta a lakodalom végéig. Akkor pedig szolgáinak megparancsolta, hogy levetett régi csizmáját tömjék tele arannyal, s adják oda a palotai vargának. Na, ezen is álmélkodtak a vendégek.

www

Mátyás és Beatrix úszóversenye

Mátyásnak és Beatrixnek olyan feledhetetlen élmény maradt a palotai találkozás és lakodalom, hogy ezután – ha szerét ejthették – meg-megjöttek Palotára pihenni, szórakozni.

Beatrix, mint afféle cserfes és önhitt olasz hölgy, azt hitte,hogy ő többet ér Mátyásnál. Kicsit barbárnak tekintette. Fogadásokat kötött vele, hogy királyi férjeurát legyőzve lássa.

Mátyásnak tetszett a játék, felesége versengő kedve, s jóleső nevetgéléssel ment bele a fogadásba.

Első nyarukon Bántán, a tó partján sétáltak. A meredeken felnyúló Bakony déli ölében mediterrán párában tündökölt a táj. Beatrixnek ismerősnek tűntek a fehér sziklás, forró hegyoldalak, a déli tengert idéző tó, s a honvágytól megsajdult a szíve: Ó, Itália, ahonnan elrabolta ez a barbár király… – Némi asszonyi bosszúvággyal fordult Mátyáshoz:

- Ússzunk versenyt! – Talán még úszni sem tud – gondolta reménykedve.

- Jó! – válaszolta meglepetésére Mátyás.

- Tudsz is te úszni!? – reménykedett még Beatrix.

- Majd elválik – nevetett rá vetkőzés közben Mátyás.

- Hogy lehet ennyi önbizalma? – csodálkozott bosszankodva Beatrix magában – aztán megszólalt:

- Látod a túlsó parton azt a fát? – mutatott egy nagy terebélyű fára.

- Látom – felelte Mátyás.

- Az a cél! Ki ér oda előbb?

A táv elég hosszú volt. Mátyás nagy tempókkal kezdett, Beatrix egyenletesen úszott.

- Hadd siessen, majd kimerül, s utolérem – tervezgette Beatrix.

Ám Mátyás bírta a tempót, s maga sem értette, miért, első akart lenni. Ahogy partot fogott, meglátta,hogy a kijelölt fa a parttól jó pár lépésre van. Beatrix még jól bent úszott. Gondolta, megvárja míg partot ér. Lerázta magáról a vizet, ledőlt a napos fűbe…

Mintha a Bérhegyről egy árnyék suhant volna feléje alig sejthetően a párás ragyogásban. Elnehezültek a szemei, elnyomta az álom… Arra ébredt, hogy Beatrix hajol fölébe:

- Elaludtál, király uram?… Én értem előbb a fához. Legyőztelek! – kacagott Beatrix boldogan.

Mátyás megrázta álomtól kába fejét, jópofát vágott a dologhoz, mert tetszett neki Beatrix vidámsága, de magában bánta, hogy elaludt, bánta, hogy elvesztette a fogadást.

Ezért nevezik a tavat Bántának.

www

Mátyás és Beatrix fogadása

Mátyás és Beatrix a Loncsos alján, Szélhelyen át mentek általában bántai kirándulásaikra. A Loncsos nyugati szélén, a bővizű Szélhelyi-forrásnál tartottak mindig pihenőt. Ezt a forrást egyesek „Mátyás vadász forrásának” is nevezték.

A tudósabb palotaiak szerint a forrásnál széket is ácsoltatott Mátyás király, hogy legyen mire leülniük, s ezért a forrás neve „székhelyi” volt eredetileg, csakhát a nép, eltorzítva Szélhelyi-forrásnak nevezi.

Egy ideig nagyon jól érezte magát a királyi pár Bántán, a vízparton, ahol Beatrix kedvelt szórakozása a halfogás lett. Mátyás ezt férji türelemmel viselte, de aztán föltámadt benne a

vágy a vadászat után. Csak, hogy adja ezt udvariasan felesége tudtára?

Végül fogadást kötöttek, hogy másnap reggel Beatrix megy halászni Bántára, Mátyás pedig vadászni Bátorkőre. Kinek kedvez előbb a szerencse? Vajon Beatrixnek sikerül-e előbb halat fogni, vagy Mátyásnak vadat lőni?

Megegyeztek abban, hogy az, akinek sikerül, rögvest jelző lövést adat a mozsárágyúval, hogy tudassa a másikkal a győzelmet. (Hogy miért éppen mozsárágyúval, nem tudni, de minden mesemondó, mondaközlő ragaszkodik a mozsárágyúhoz.)

Nyilván nagy lehetett Palota várában a készülődés a különös fogadásra. Másnap reggel egyszerre rúgtatott ki Palotából a két vidám lovascsapat. Beatrix Bántára vágtatott halászni, Mátyás Bátorkő erdejébe vadászni.

A szerencse -  Fortuna istennő -  Beatrixnek kedvezett. (Ezen nincs mit csodálkozni, ő is itáliai, s ráadásul nő is.)

Beatrix hálójában ott ficánkolt egy szép csuka. Ő is ugrándozni kezdett örömében.

A szolgák odaléptek a megtöltött mozsárágyúhoz, hogy Mátyás királynak jelezzék szerencséjüket. Ám ekkor Beatrix gondolt egyet:

- Várjatok! Ne lőjetek!

Mátyás még valószínűleg hozzá sem kezdett a vadüldözéshez. Ha megsütné a halat, s elküldené neki, akkor lenne igazi és duplán diadalmas a győzelme!

Tüstént tüzet rakatott, s a magukkal hozott rostélyon megsütötte a csukát. Egyik ügyes legényét lóra pattantotta, s az vágtában vitte a frissen sült halat Mátyásnak.

(Persze, hogy Fortuna földühödött Beatrix szerelmes lágyszívűségén, s átpártolt Mátyáshoz.)

A király előtt hirtelen föltűnt egy szép szarvas. Nemsokára el is ejtette. Lett erre nagy diadalordítás. Szaladtak a vadászok a tisztásra, ahol a mozsárágyút hagyták.

Beatrix lovasfutára körülbelül feleúton lehetett, amikor eldördült Mátyás mozsara. Megállapodásuk értelmében így Mátyás király nyerte a fogadást.

Beatrix nagyon „bánta”, amit tett. Nem is ízlett neki a szarvasból készült vacsora. Mátyásnak annál inkább a sült hal.

Palotai mendemonda szerint Bántán azért nincs meg a régi nagy tó, mert Beatrix bánatában később be is temettette a tavat.

A királyné a tó partjára akarta építeni a kastélyt, hogy annak ablakából halászhassék, a király pedig az erdőbe, hogy a kastély tornyából még éjjelente is lövöldözhessen a vadakra.

Nem tudtak megegyezni. A sok huzavonának az lett a vége, hogy mindegyikük elhatározta, megépíti a maga külön kastélyát.

Fogadtak, hogy kinek a kastélya épül meg hamarabb. A kastély elkészültét ágyúlövéssel fogják a másik fél tudomására hozni.

Beatrix kastélya lett kész előbb, de ágyúlövés helyett ő maga akarta közölni Mátyással győzelme hírét, s lóhalálában vágtatott Palotára. Feleúton járhatott, amikor eldördült Mátyás ágyúja Palotán.

Beatrix mérgében sírva kullogott vissza kastélyába, s nagyon bánta elhamarkodott cselekedetét. Ezért nevezik a tavat és környékét Bántának. – Vannak, akik úgy tudják, hoy Beatrix bánatában a kastélyát is leromboltatta.

www

Mátyás és Beatrix vadászata

Kudarcai után Beatrix jónak látta, ha huzakodás helyett megpróbál igazodni férjeurához, s hűségesen követte Mátyást a vadászatokon. Végül ő is megkedvelte a vadászatot.

A palotaiak tudnak egy nagy Bérhegy körüli vadászatról, amikor Mátyás jobbról, felesége balról kerülte a hegyet. (Még véletlenül se fordítva!)

Tehát Mátyás és vadászai haladnak a Bérhegy és az Öreg Futóné közti Sötéthoroban, Beatrix és kísérete a Bérhegy és a Fajdas közötti mély horhosban, a Bér-horgában.

Mátyás kerül jobbról, Beatrix balról, s futnak előlük a vadak. Ropog a rengeteg erdő, fölveri vadászlárma. Megfeszült inakkal menekül minden állat. Meredek hegyoldalnak, s nyomukban vadat űzők. Mátyás kerül jobbról, Beatrix balról… Királyi kürtök hangját a hegyek visszhangozzák. S a vadászat végén királyi lakomára valahol találkoznak.

Hogy hol is találkoztak: a Bérhegy legtetején? Bántán, Beatrix kastélyában? Palotán vagy Bátorkő várában? – ma már senki sem tudja.

www

Mátyás patkónyoma

Szélhely felé, a Csererdő dombján túl, ahol az ösküi, bántai  források vize egy völgyszűkületben Péti-patakká összefolyik, valamikor építettek egy völgyzáró gátat, amellyel Bánta tavát fel lehetett duzzasztani. (Ezt a tavat a környék újkori telepesei Kikiri, Kikeri tónak is nevezték.)

A tó kőgátja közepén lévő nyíláson, átereszen folyt alá a tóból a Péti-patak. A patak áteresze, a két kőfal fölött Mátyás korában egy elhúzható fahíd ívelt át. Ezen lehetett átkelni a vízen Öskü és Palota között.

Történt egyszer, hogy Mátyás király udvari kíséretével Ösküre ment kirándulni. Az úri társaság vidám és barátságos hangulatban mulatta az időt a kedves dombos vidéken, amikor váratlanul egy nagyobb török csapat rontott elő az erdőből. Az udvari dámák és urak fejvesztve menekültek Palota felé a már említett fahídon át. Mátyás kiadta a parancsot:

- Húzzátok fel a zsilipet!

Bánta vize hömpölyögve zúdult alá a Péti-patak völgyébe. Ott is egy nagy tó keletkezett hirtelen, elzárva az utat a törökök előtt Palota felé.

Mátyás és néhány vitéze a völgyzáró gát ösküi részén szállt szembe a törökökkel. Feltartották őket, míg az udvari népség át nem kelt a fahídon. Akkor Mátyás odaszólt vitézeinek:

- Húzzátok át a másik oldalra a hidat!

Amikor ez megtörtént, Mátyás megfordította Ráró lovát és átugratott vele az áteresz két kőfala között lezúduló víz fölött a palotai oldalára a gátnak.

A törökök meg csak néztek utána. Közülük senki sem mert átugratni. Mátyás udvari társasága így bemenekülhetett Palota várába, a törökök nem tudták őket lekaszabolni.

Mátyás Rárójának patkónyoma viszont ott maradt bevésődve a kőgát zsilipfalában. Ma is mindenki megnézheti.

Vannak többen Várpalotán, akik azt mondják, hogy a patkónyom nem is Mátyás király lováé, hanem Kinizsi Rárójáé, mert igazság szerint a hős Kinizsi tartotta fel a rájuk támadó török csapatot a gáton, s mikor mindenki átmenekült, ő ugratott át lovával egyik kőfalról a másikra.

www

Mátyás alagútja (1.)

Valószínűleg úgy történt, hogy a török elől menekülő urak és dámák első csoportja azzal rohant be Palota várába:

- Jaj, jön a török! Itt a török!…

A beijedt társaság egymást akadályozva, fellökve, letiporva bújt volna az egérlyukba.

A várnagy rögtön riadóztatott, ostromállapotot rendelt el. Úgyhogy mire Mátyás és társai megérkeztek, volt min csodálkozniuk.

Mátyás király is belátta, hogy a török veszély közelsége miatt meg kell erősítenie Palota várát. Sőt az életüket féltő udvari emberei arra is rábírták a királyt, hogy építessen alagutat Palota vára és a Várvölgyben lévő vadászkastélya, Bátorkő között, hogy török támadás esetén el tudjanak menekülni, illetve segítséget tudjanak hozni az alagúton át.

Mátyás tervei szerint meg is épült a Várvölgy alatt a két várat összekötő titkos alagút, amiről sokan tudnak ma is Várpalotán, de még senki nem járt benne.

www

Mátyás alagútja (2.)

Szeretett adni, annyi bizonyos. Az arra érdemeseket, ügyeseket, szorgal­masokat jutalmazta, ahogy csak tehette.

Az ítélete szerinti méltatlanokat, mihasznákat, naplopókat, csalókat, ha­zudozókat csúfolta, büntette.

Egyszer egy szegény ember a maga kis kertecskéjében akkora sütni való tököt talált fölnevelni, hatan ráülhettek egyidejűleg.

A gyerekei is dicsekedtek vele: akkora tökünk van, hogy hat fölnőtt ráülhet, akkora tökünk van, hogy ha szorul a helyzet, heten is ráülhetnek.

A szájtáti népek látására jártak, hogy is tud ekkora tök nőni egy szegény ember kicsinyke kertjében.

Gondolta a szegény ember, ha ennyien csudájára járnak, hát mennyire megörül majd a király, ha megmutatja neki.

Kapta, fogta magát, a tököt óriási szőrszütyőbe tuszkurálta, s a teherrel fölcihelődött Budára. Az ajtónállók sietve a király elé bocsájtották, nehogy a lábukra ejtse a szegény cipekedő ember a tököt. Mert azt meg kellett, mondja, hogy mit visz. Óriás tököt. Sütni valót.

Beengedték a szegény embert, aki a királynak kijáró tisztelgő hajlongások után előmutatta jövetele okát, a tököt.

Az ajándékban mutatkozó tiszteletnek a király szemlátomást megörült, azonnal az oldalszobába vezette a tökös embert, hogy ott tegye le terhes ajándékát. Kicsinység kikérdezte a tehertől lihegő tököst, hogy miképp fért el ekkora gyümölcs a tenyérnyi kertecskében, mire megtudta, hogy a kert kerítését mindig kijjebb ásogatták, szinte a szomszédot is kitökölték már a sütni valóval.

A király ezt nagy örömmel tudomásul véve, némi aranypiculákkal útjára engedte a tökajándékozó embert azzal a meghagyással, hogy útközben ne éhezzen, szomjazzon.

Ballagott a szegény ember hazafelé, a király dicséretétől se éhség, se szomjúság az úton nem gyötörte, az arany piculák szépen csilingeltek Majsáig. Ott éppen hetivásári nyüzsgés kavargott, vett a pénzén két girhes, de jó kiállású, hízónak való süldőt. Azzal állított haza.

Ahogy a felesége megtudta az ura nagy dicsőségét, le se tette a kezéből s szitát, végigfutotta a hírrel az egész falut. Így jutott fülébe a tőszomszéd megelőzött gazdájának is a szegény ember szerencséje.

Ezen elgondolkodott. Ha Mátyás király egy közönséges sárgabélű tökért ilyen nagylelkű pénzeket szurkol a szegény ember markába, ő bizony megajándékozza a királyt a két legszebbik ökrével, de tudomisten ád érte annyi aranyat, a megmaradt hat ökör is csak nagy kínnal, szuszogással húzza haza a tehertől recsegő szekeret. Akkor lesz ám nagy ámulat, meg bámulat a faluban.

A király a hatökröst is nagyra tárt karokkal fogadta, míg megkérdezte, mi jóban forog a palota pádimentumán.

Mire mondja a hatökrös, hogy két legszebb ökrét hozta a királynak ajándékba, de mivel a palotaőrök a lépcső aljánál följebb nem engedték, ott állnak az ajándékok, a király ablakából is látni lehet őket. Ahogy látta is őkegyelmessége.

A királyi elfogadás mindenkori kérdései közé tartozott annak a kitudako­lása, hogy honnét való az ember, meg az ajándéka. Amikor meghallotta, hogy badallói, mindjárt tudta, honnét fúj a szél. Mivel a tegnapelőtti töka­jándékozó ember is Badallóból szerencséltetett.

Nosza, vezette is Mátyás király a hatökröst az oldalszobába, és annak ajándéka viszonzásául az óriás tököt markoltatta meg a hatökrössel. Az ilyen királyi kegy is parancsnak számít. Megtagadni ki is merhetné?

Búcsúzás közben azt mondta a király, hogy a két, ajándékba kapott ökrét meg adja oda Badallóban a tökös szomszédnak. Mert megígérte volt neki, hogy az útiköltséget megtetejézi majd. Adja oda, mint a király ajándékát, jó egészséget kívánva annak is, meg a kedves családjának.

A király kívánsága megkerülhetetlen parancsnak számít. Mit tehetett a hatökrös. Átvezette a két legszebb ökrét a szegény ember portájára, mint a király ajándékát, miközben ő meg a méregtől pulykavörösen előkapta az erdőirtó nagyfejszéjét, ízzé-porrá szabdalta az óriás tököt, minden darabját átdobálta a szegény ember udvarába. A hízónak valók éppen kint szala­doztak. Nekiestek. Éltek rajta két hétig. Jókedvűen röförésztek.

www

A csóri csuka

A minap is vadászruhába öltözve kiindult vadászkastélyából, Bátorkő várából vadászai kíséretében, s úgy elkeveredett a rengetegben, hogy maga se tudta, hol járnak. Nem láttak a fáktól. Mentek hegyre föl, völgybe le, míg alkonyattájt ki nem lyukadtak Csórnál.

Megállhattak volna a falu bármelyik házánál megpihenni, de Mátyás látta, hogy a parasztok most tértek haza fáradtan a földekről, nem akart hát terhükre lenni. Inkább a fogadó után tudakolódtak.

A falu közepén lévő fogadóban először hűvös csóri borral öblítették le a sok bolyongás porát, majd ennivaló után érdeklődtek. A kancsal fogadós készségesen válaszolt:

- Szolgálhatok bármivel, amit a nemes vadász urak parancsolnak, de ha ajánlanom szabad, halétket ajánlanék. Nemrég hozta meg a friss fogást a halászmester a sárréti tavakból.

Mátyásnak felvillant a szeme:

- Csuka van-e közte?

- Hogyne volna, nemes uram.

- Nahát akkor hozzál nekem roston sült csukát!

A fogadós eltűnt a konyhában, hogy feleségével megsüttesse a halat. Közben, mivel maga is megéhezett, a feleségére kancsalítva befalta a már megsült csuka máját. Majd mintha minden rendben volna, vitte a vendégnek a párolgó tálat.

Mátyás jóízűen falatozott, de – mivel a csuka mája kedvenc csemegéje volt – nemsokára észrevette a hiányt. Hívta a fogadóst:

- Fogadós! Hol a csuka mája?

A bajba került fogadósnak még jobban kifordult a kancsal szeme, ahogy ijedten habogta:

- A csóri csukának…nincsen…mája.

Mátyást elöntötte a harag a hazugság miatt:

- Csóri csuka! Nincsen mája? Palotai pálca, nincsen száma!…Vigyétek!

A Mátyást kísérő vadászok megfogták a csalfa fogadóst, s meg sem álltak vele Palotáig, ahol a várnagy – a király parancsa szerint – addig botoztatta, amíg be nem vallotta, hogy ő ette meg a csuka máját, s meg nem fogadta, hogy többet ilyet nem csinál.

Persze a fogadóshoz közelebb állók szerint nem teljesen így történt az eset.

Azt ők is elismerik, hogy Mátyás fölfedezte a csuka hiányzó máját, de úgy tudják, hogy míg a fogadósné sietősen serdült-fordult a konyhában, a papnak éppen ott settenkedő kutyája falta fel a májat. A fogadósné hozzá is vágta a piszkavasat.

A fogadós nem tudott a dologról, mivelhogy éppen a pincébe ment borért. Különben is -  látni sem bírta a halat, azért kancsalított. A király kérdésére tehát, hogy hol a csuka mája, megdöbbenten válaszolta:

- Nem tudom, felséges uram.

- Hívd be csak a feleséged!

A megijedt fogadósné aztán bevallotta, hogy igen röstelli a dolgot, de a pap kutyája ellopta a májat.

Mátyás és vadászai jót nevettek az eseten. A fogadósné röstelkedő bocsánatkéréssel hátrált ki a helyiségből, a fogadós pedig meginvitálta az urakat baglyasi pincéjébe, amit azok el is fogadtak.

Hajnalig iszogatták a szőlőhegyen a jó borokat, s ezzel a nótával indultak hazafelé:

„Csóri csuka, nincsen mája,

ellopta a pap kutyája…”

www