Lovas találkozó a sportpályán

Július 24-én, szombaton került megrendezésre az idei lovas találkozó és ügyességi bemutató a Nimród Várpalotai Lovas Baráti Kör szervezésében, a várpalotai sportpályán. A látványos programot már harmadik éve élvezhetik az érdeklődők.

Idén hintós ügyességi hajtással kezdődött a találkozó, amelyen bóják között kellett a hintókkal fordulni. Minél gyorsabban, és minél pontosabban, verőhiba nélkül haladni az akadályok között: ez volt a cél, és ez mutatta meg, ki a legügyesebb hajtó az indulók közül. Szép látvány volt, amikor a kocsi elé befogott lovak szépen, összeszokottan haladtak a felhangzó ritmusos zenére a pályán. Egy és páros lovakkal hajtott hintókat is láthatott a közönség, a kis pónilovak is gyors vágtában haladva bizonyítottak.

Délután fajtabemutató során vonult fel a szervező baráti kör csapata, így a közönség is megismerhette, milyen lovakkal rendelkeznek, és kik is a tagjai az egy éve alakult lovas baráti körnek. A lovas programok mellett az Attila Harcosai Várpalotai Barantások mutatták be, milyen a magyar virtus. A lovas program hátaslovas ügyességi hajtással zárult, ahol párhuzamos pályán bizonyíthatták a résztvevők, hogy tudnak szlalomban hajtani, forogni, a lóról feladatokat teljesíteni időre. A palotaiakon kívül több településről érkeztek lovasok, fogathajtók, a próbán Csepin Péter lovasai is részt vettek, majd a hajtás után eddigi útjaikról beszámolót is hallgathatott a közönség.

Címkék:
br />Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.