
A megbeszélés résztvevői Jákli Tivadar képviselővel
A vasút utazóközönsége számtalan esetben szembesült azzal a problémával, hogy hideg időben a várótermekben hajléktalanok olyan körülményeket okoznak, amelyben nem szívesen tölti el az utazó a várakozás idejét. Hatékony együttműködéssel mostantól megszűnhet a várpalotai vasútállomás problémája.
Erről tájékoztatott Jákli Tivadar, a városrész önkormányzati képviselője, közölve, hogy január 19-én, a vasútállomáson értekezletet tartottak a hajléktalanok jelenlétéről. Az egyeztető kezdeményezés a MÁV Zrt. szombathelyi vasútbiztonsági vezetőjétől indult, hogy megoldódhasson a probléma, amely zavart okoz az utazóközönség kulturált kiszolgálásában. A megbeszélésen részt vett a Várpalotai Rendőrkapitányság, a Várpalotai Polgárőrség, a Vasutas Polgárőr Egyesület, a közterület- felügyelet, a MÁV Vasútőr Kft. képviselete, Jákli Tivadar, az önkormányzat részéről és Rigó László állomásfőnök.
Az értekezleten minden megjelent felajánlotta segítségét, így a hatékony együttműködés eredményeképpen a téli időszak hátralévő részében az állomási rend fenntartása, az utazóközönség kulturált kiszolgálása céljából megállapodás született, amely szerint a szervezetek jelen lesznek és segítik a forgalmi szolgálattevő tevékenységét a várótermi rendfenntartás terén, erősítve a Vasútőr Kft. december 10. óta már elindult felügyeletét. A hajléktalanok ezt követően a hideg időben a számukra biztosított helyen, a közeli hajléktalanszállón tölthetik el idejüket. Így az elkövetkező időszakban az utazóközönség megelégedéssel tapasztalhatja majd, hogy a váróterem kulturált körülmények között áll rendelkezésére.


