Iskolák állami kézben

A megyei fenntartású közoktatási intézmények működtetése január 1-jétől átkerült a kormányhivatalok irányítása alá. Ezen intézkedés városunkat is érinti. Galambos Szilviát, a Veszprém Megyei Önkormányzat humánerőforrás-bizottságának elnökét kérdeztük, hol tart ez a folyamat.
– Miért született meg az a gondolat, hogy állami fenntartásba kerüljenek megyei közoktatási intézmények?
– Elsődleges szempont volt az intézmények működésének biztonságosabbá tétele. A megyei önkormányzatok olyan eladósodott helyzetbe kerültek, hogy a kormány ezt látta legjobb megoldásnak a biztonságos működés szempontjából. A veszprémi nem, de voltak olyan megyei önkormányzatok, amelyek intézményeikben már a fűtést sem tudták biztosítani, annyira kivéreztek az előző kormányzati vezetés alatt. Ha egy intézmény mögött azonban a kormány vagy az állam áll, akkor az alapvető szükségletek biztosítottak lesznek a működés során. Elképzelhető, hogy a lakosság kicsit idegenkedve fogadja ezt a változást, hiszen új még számunkra, de nemzetközi példák azt mutatják, hogy ez működhet jól, és én abban bízom, hogy a jövő ezt fogja igazolni.
– Milyen előzményeket követően történt meg az átvétel?
– Az állam és a megyei önkormányzatok még októberben közös szándéknyilatkozatban rögzítette a megyei önkormányzatok feladatainak módosulását, melyről a konkrét megállapodást dr. Szabó Erika területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkár jelenlétében december 13- án írták alá a megyei vezetők, dr. Kovács Zoltán kormánymegbízott és Lasztovicza Jenő közgyűlési elnök. Ezek a dokumentumok kimondják, hogy az állam minden feladatot átvesz és a megyei önkormányzatoktól, így a megyei önkormányzatok intézményfenntartói feladata megszűnik mind a szociális, kulturális, mind pedig az oktatási szférát érintően. Ezután lázas munka kezdődött a kormányhivatalban és a megyei önkormányzatoknál. A háttérapparátus előkészítette a január elsején hatályos átadás-átvételt, nagy figyelmet fordítva arra, hogy ez a folyamat minél gördülékenyebben történjen, és az átmeneti időt az intézmények dolgozói, használói minél kevésbé hátrányosan éljék meg. Azt mondhatom, hogy Veszprém megyében példásan sikerült végrehajtani ezt az óriási feladatot.
– Milyen konkrét feladatokkaljárt ez?
– A hivatal főjegyzője és dolgozói nagy aktivitással munkálkodtak az átadás-átvétel megkönnyítésén és szakszerű lebonyolításán: mérték fel a vagyont és a vagyontárgyakat, készítették az intézményekkel közösen a leltárokat, készültek a már megvalósult uniós pályázatok fenntarthatósága miatti kötelezettség teljesítésének folytonosságára és még folytathatnám. Ugyanígy a kormányhivatalban is folyt a munka, dolgozták fel a beérkező adatokat, készültek az új feladatra. A megyénkben igen mozgalmas időszakot tudhatunk magunk mögött. A kormányhivatalon belül felállt a Megyei Intézményfenntartó Központ, amelynek az a feladata, hogy biztosítsa az átvett intézmények fenntartását, mely óriási munka. Vezetője Horváth Mária, a volt megyei aljegyző, gazdasági irodavezető. Sok kiváló munkaerő került át a központba a megyei önkormányzattól, akiknek nagy rálátásuk van az intézmények fenntartására, mely nagyban segíti a zökkenőmentes átadás-átvételt, illetve a folytatólagos munkát, hiszen sok esetben ugyanazoknak az embereknek a kezében van bizonyos feladat, mint akik idáig foglalkoztak vele.
– Várpalotát hogy érintette az átszervezés?
– A Bartos Sándor Általános Iskola, a Thuri György Gimnázium, a Faller Szakképző Iskola és az Egységes Pedagógiai Szakszolgálat került állami fenntartásba. Úgy gondolom, sokkal jobban tartottak az intézmények az átadás- átvételtől, mint ahogy az lezajlott. Talán a Bartos iskola érzi meg a legkevésbé a változásokat, itt ugyanúgy folyik a munka tovább. A gimnázium hétköznapjait sem érinti igazából az átszervezés. A Faller szakképzőben kicsit változik a helyzet, mert a Bakonyi TISZK-be (Térségi Integrált Szakképző Központ) tartozott, és mivel ennek a társulásnak egyik tagja a megyei önkormányzat volt, melynek nincs már fenntartói szerepe, ezért felmondta a társulást, a TISZK pedig megszűnt, de újjá alakul majd, a közeljövőben. Ezt az átalakulást én is érdeklődéssel követem majd, mint az előző társulás tagja és társulási tanácsának elnöke. A Faller hétköznapjai egyébként ugyanúgy folynak, ezen a szinten a változás nem érzékelhető. Az Egységes Pedagógiai Szakszolgálat is átkerült, de itt semmilyen változás nincs, mert ugyanúgy a megyei szolgálat alá tartozva végzi tevékenységét csak éppen a kormányhivatal fenntartása alatt. Szeretném, ha a változásokat a szereplők minél gyorsabban és minél kevesebb sérüléssel élnék meg, mindenki ezen fáradozott az elmúlt időben, és ezen lesz a jövőben is hitem szerint.

$s" title="Közvetlen link a(z) Iskolák állami kézben bejegyzéshez" rel="bookmark">közvetlen link.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>