Igencsak furcsa bejelentés érkezett február 2-án hajnalban a rendőrkapitányság ügyeletére. Ősiben a járókelők elhaló hangokat, majd segélykiáltásokat észleltek a temető irányából, ám sem az időpont, sem a helyszín nem ösztökélte őket arra, hogy közelebbről is megnézzék a zaj forrását. Tartva attól, hogy az egyik síremlék mögül előbukkanó rém áldozatául esnek, inkább az erre a célra alkalmasabb tettre kész rendőröket hívták a helyszínre. A kiérkező, szellemjárástól cseppet sem tartó járőrök szétválva hangtalanul belopakodtak a temető ködtől elhomályosult területére, ahol néhány vérfagyasztóan csendes pillanattal később nem kis meglepetésükre egy 150 kg-os síremlék alá szorult fiatalemberre bukkantak. A 21 éves helybéli elmondása szerint előző nap este érkezett a rokonai végső nyughelyéhez – a hideg idő miatt szigorúan enyhén ittas állapotban –, és a sírok között valamely véletlen folytán egyensúlyát vesztve elesett, s ekkor dőlt rá a nagy súlyú síremlék, amit egyedül elmozdítani már nem tudott. A járőrök kiszabadították a fiatalembert szorult helyzetéből, lábsérülésének ellátására pedig azonnal orvosi segítséget
hívtak.
Archívum
-
-
Friss hírek
- 930 éves Öskü
- V. Hun Napok
- Megyei borverseny és vetélkedő
- Múltidéző a Felsővárosban
- Nő a közéletben
- Uniós online vetélkedő
- Bámul, mint borjú a …vonatra
- A kapzsiság még nagyobb kapzsiságot szül
- Pályázati lehetőség a civileknek
- Színpadra húzza a szíve
- Gyilkosság a Tési-dombon
- Nekivágtak a palotai vitézek
- Tinédzser bűnbandát fogtak
- Új Jobbik-iroda nyílt
- Intézményvezetőket neveztek ki
************************
- 4x4 offroad
- 50 éves a Jószer
- 56-os forradalom megemlékezés 2009
- 2008 május 1. Várpalota
- 2009 Március 15-e
- 2010. március 15.
- Akna Camping
- Alakulatzászló Bakony Harckiképző Központ részére
- Alkotóműhely
- A muzsika hangja
- Bakony virágai megyei szólótáncverseny
- Bán Aladár Általános Iskola
- Bartos Sándor Iskola
- Bezárták a szénbánya kapuit
- Boldog idő
- Bor-Tengri Szer köszöntő
- Borverseny
- Civil Nap a vár körül
- Cseri-parkerdő
- Cserregő Néptáncegyüttes 25 éves jubileuma
- DONI TRAGÉDIA
- Emese Álma fogathajtó
- Erős Emberek
- Esküvő fotók
- Esküvői hasznos tanácsok
- Faller Jenő Szakképző Iskola
- Fit-Kid Grand Prix 2009
- Fit Kid Dance Grand Prix
- Fúvószenekari fesztivál
- Gábor Áron Nyugállományuak Klubja
- Gazdafogat-találkozó
- HEMO programok
- hír
- Hírek
- Hotel Menthol
- Hun Napok
- II. Történelmi zászlók találkozója
- Ingatlan eladás és vétel Várpalota és környéke
- Ingatlanok Várpalotán és környékén
- Inotai szinház megnyitó
- Inotai Tagiskola
- IV. Nemzetközi Csellóverseny
- Japán fesztivál
- Karácsonyváró koncert
- Kárpát-medence legerősebb emberei
- Kárpátia koncert
- Katolikus hitélet
- Képesség- és Tehetségfejlesztő Magániskola
- Képzelt riport
- Kinizsi
- Kinizsi Pál A Thury várudvaron
- Kistérségi Napok 2010
- Kulákemlékmű
- Kutyák napja
- Magyar Kultúra Napja
- Mátyás
- Mátyás az igazságos
- Mátyás király mondák
- Mátyás napok 2010
- Matyó lakodalom a Thuri-vár Corvin termében
- Mazsorett Fesztivál
- Megyei Nemzetiségi és Kisebbségi Nap
- Misztrál zenekar
- Mobilmánia koncert
- Motoros találkozó
- Ősi Kovács Alkotóműhely
- Őskereső arcképcsarnok
- Palotai Hírnök
- Palotai Turul
- Pannónia Fesztivál
- Phonix gitáregyüttes
- Programok
- Queen Dance Táncgála
- Rákóczi Telepi Tagiskola
- Rendőrségi hírek
- Retró Majális 2009
- Rock Palota III
- Roncsderbi
- Savária tánc show
- Sport
- Szénbányászat
- Szendrői árvízkárosult gyerekek
- Szent Borbála napi megemlékezés
- Szent Borbála napja 2010
- Táltos Regős Dobos találkozó
- Tánc-dal-fesztivál
- Táncos Magyarok
- Tarasz Sevcsenko -est
- Tesla tekercs/generátor bemutató
- Thuri-vár
- Thuri György Gimnázium
- Történelmi lovasút
- Történelmi zászlók találkozója
- Új kenyér ünnepe
- Új szalag a harckiképzők zászlóján
- Ukrán est a Forrás Népi Táncegyüttessel
- Vadászat Napja
- Várkerti Általános Iskola és Szakiskola
- Varnus Xavér
- Várpalotai Napok
- Vásárhelyi iskola
- Vásárhelyi Tagiskola
- Vető Gábor kiütéssel győzött
- vitéz Csörgey Károly
- Zeneiskola karácsonyi hangverseny 2010
© 2011 - - Varpalotai.hu – Várpalota képekbenVrpalotai Hrek Sport

